Trust me, I am an engineer

Változóban a mobilos appok gazdasága

2017. február 04. - SzarvasJános

2016-os visszatekintésében az App Annie weboldal érdekes következtetésekre jutott a mobilos alkalmazások gazdaságával kapcsolatban. Bár néhány korábbi trend még mindig jelen van, de akad néhány meglepetés is.

Tavaly – jegyzi meg az App Annie – összesen 900 milliárd órát töltöttünk applikációk használatával, ami 25%-os növekedést jelent 2015-höz képest. Ebbe az adatba minden app beleszámít, közülük pedig a videós alkalmazások és a játékok domináltak. Amennyiben a trend a felszínen tud maradni, 2017 lesz az első olyan év, amikor világszerte összesen 1 billió órát töltünk az effajta alkalmazások használatával. Egy átlagos felhasználó 30 appot használ havonta, míg az élen járó országokban, mint Kína és India, ez a szám majdnem 40 app felhasználónként.

„Habár a felhasználók idejük nagy részét üzenetküldő és közösségi applikációkkal töltik, számos egyéb – többek között vásárlási, videóstreamelő vagy utazási – kategória alkalmazásai is népszerűek, ugyanis az appok egyre szervesebb részeivé válnak a mindennapjainknak” – mondta az összefoglaló egyik szakértője.

Ennek köszönhetően eljutunk az app-gazdaság egy érdekes kérdéséhez: az eloszláshoz. A kínaiak használják a legtöbb dedikált alkalmazást, ami jórészt a WeChat applikációknak köszönhető a beszámoló szerint. Ahogy a WeChat esetében, úgy az amerikai felhasználók körében kedvelt iOS-féle Messages funkción belül is számos kisebb app található, amelyeket – kissé ellentmondásos módon – teljesen különálló alkalmazásként kell kezelni.

Android, iOS, letöltések és bevételek

A letöltések és értékesítési számok eltérő képet festenek le. Természetesen a letöltések java az Android világméretű telepítés-alapú bázisából származik. Az ilyen úton végbemenő app-letöltések száma megközelíti a 100 milliárdot összességében... pontosabban fogalmazva, ez a szám közelebb áll 90 milliárdhoz, de ez is 13 milliárdos növekedést jelent az előző évhez képest.

Az iOS és az Android esetében a játékletöltések alulmaradtak több kategóriával szemben is. Az iOS platformra pénzügyi, utazási, fénykép- és videóalkalmazásokat töltöttek le nagyobb számban, mint játékokat, míg az androidosok közösségi, produktivitási és eszközapplikációkat használnak szívesebben.Az App Annie szerint ennek a folyamatnak nem sok köze van ahhoz, hogy az iOS és Android felhasználók miket kedvelnek, mert ennél fontosabb a puszta gazdasági helyzet:

Az iOS-szel összehasonlítva az Android különösen a fejlődő piacokon népszerű. E piacok új felhasználói valószínűleg a „létfontosságú” appokat (például a közösségi alkalmazások közül az üzenetküldő, az eszközapplikációk közül pedig a biztonsági appokat) töltik le. Ezzel szemben az iOS jelenléte a fejlettebb piacokon erősebb, ahol a legtöbb felhasználó már rendelkezik ezekkel a létfontosságú alkalmazásokkal, így az ottani letöltésnövekedés többsége a pénzügyi, utazási, fénykép- és videóalkalmazások kategóriáinak specializált alkalmazásaiból származik.

A letöltési lista korántsem egyezik meg az appok bevételi listájával. Bár a letöltések többsége Androidon történik, az iOS messze nagyobb bevételt generál. A beszámoló szerint a teljes bevétel 40%-kal növekedett meg az előző évhez képest (az iOS esetén ez az arány 50%-os). Azonban azt is fontos lehet megjegyezni, hogy a letöltésekhez hasonlóan a bevételeket is a kínai piac dobta meg.

Igaz, hogy a játékok letöltése nem emelkedett, de az ebből származó bevétel igen. Az iOS esetében a bevétel 75%-át, míg az Android esetében annak a 90%-át tették ki a játékok. Érdekes módon az iOS-es játékokból származó bevétel felét szerepjátékok adják.

A videóapplikációk általi bevétel lassan felveszi a versenyt a játékokkal is. Az Egyesült Államokban, Kínában és az Egyesült Királyságban a Netflixhez és társaikhoz hasonló módon a videóapplikációkra 250%-kal többet költöttek a felhasználók. Az App Annie szerint ennek a növekedés a fő motiválója az alkalmazáson belüli vásárlásból adódó kényelem.

Az applikációk megváltoztatják a szokásainkat

Az alkalmazások érdekes módon kezdik megváltoztatni a kereskedelmi magatartást. Bár nem újdonság, hogy szívesen keresünk termékeket a bolt helyett online, a konvencionális boltok - amelyeknek nincs online felületük - kezdik megszenvedni ezt mind eladások, mind pedig bevétel tekintetében. Tavaly az online forgalom kb. 44%-át intézték mobilról, és a kereskedelmi bevétel 31%-a származott mobiltelefonról bonyolított vásárlásból.

Az ünnepi vásárlás nagyszerűen jelzi, mire képesek azok a kereskedők, akik megfelelő mobil jelenléttel rendelkeznek. A 2015 és 2016 novembere közötti egy év alatt 30%-kal nőtt a vásárlási appok száma. Ennek egyik oka természetesen az itthon is egyre divatosabb Black Friday, de úgy tűnik, más napok is bekerültek a kereskedők célkeresztjébe, mint például a Cyber Monday, és a telepített vásárlási applikációk száma is növekedésnek indult felhasználónként.

A bevétel ígérete

A beszámolóból számos dolog kiolvasható, de a legfőbb dolog nem más, mint hogy az applikációk ipara folyamatosan, erőteljesen növekszik. Ahol pedig növekedés van, ott bevételt is találhatunk. Ami korábban csak egy helyzetjelentés volt arról, hogy mekkora bevételt termelnek a játékok évente, az mára egy komplett áttekintést igényel a tekintetben, hogy a piac melyik részén történik növekedés, és hogyan használhatják ki a fejlesztők és cégek legjobban ezeket a trendeket.

A következő tizenkét hónapban még gyorsabb növekedés és nagyobb bevétel várható majd a különböző irányzatokban. Oké, valószínűleg semmiből sem lesz „következő YouTube,” nem lesz olyan új app, amely felvehetné a versenyt videómegtekintések számában és a hirdetésekből származó bevétel tekintetében, de a felhasználók minden bizonnyal nyitottabbak lesznek arra, hogy új kategóriákban töltsenek le és használjanak alkalmazásokat. Ez pedig sokfajta fejlesztő számára lehet előnyös.

***

Ha te is kreatív, kihívásokkal teli mérnök állász keresel minőségi munkáltatóknál, jó helyen jársz, mert a Schönherz Bázis épp azért jött létre, hogy Neked segítsen!

Gyere, nézz szét aktuális állásaink  között!

A bejegyzés trackback címe:

https://bazis.blog.hu/api/trackback/id/tr5112180408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása