Trust me, I am an engineer

Így tanulj tech dolgokat!

2016. augusztus 26. - Annamária Árvai

learn-to-code-gain-independence-shutterstock_355779038-lemberg-vector.png

Sokszor látni – főleg junior – fejlesztőket stresszelni, amikor új dolgokat tanulnak. Gyakran hasonlítják magukat olyan programozókhoz, akik már tudják azt, amit ők épp tanulnak, és emiatt csalódnak. Ez frusztráló lehet, ráadásul elkedvetlenít.

Azok az emberek, akik már ismerik azt, amit éppen tanulsz, ugyanazon a folyamaton mentek keresztül, amin te is most. Ahhoz, hogy eljussanak oda, ahol most tartanak, gyakran többször is megtették ezt az utat.

A tanulás módja mindenki számára ugyanaz: kutakodsz, tágítod a tudásod határait, hibázol, butaságokat csinálsz, nehezen értesz meg dolgokat, alkalmazod a tudást számodra érdekes problémákra, és idővel egyre többet tanulsz.

Úgy tűnik, bizonyos fejlesztők könnyebben sajátítanak el újdonságokat, mint mások. Ez összefüggésben állhat a tapasztalattal, azonban a tapasztalat nem az egyetlen tényező. Milyen technikákat használ egy gyakorlott tanuló? Nézzünk erre néhány ötletet:

Hibázz!

A legjobb tanulók is követnek el hibákat. A hibák létfontosságúak a tudásod határainak feltérképezéséhez, és ahhoz, hogy rájöjj, hol helytelenek a feltételezéseid. Tanulás során mindenki követ el hibát, de azok, akik a legügyesebben tanulnak, gyorsan követik el azokat. Nem félnek elrontani dolgokat vagy rosszul csinálni valamit – örömmel teszik. Azzal, hogy elrontanak dolgokat, rájönnek, hogyan javítsák ki azokat. Furcsa ugyan, de azzal, hogy rosszul csinálnak dolgokat, megtanulják, hogyan csinálják jól.

Julia Evans nagyszerűen el tud mélyülni a kicsit rémisztő dolgokban is, mint például a Linux kernelben, a Java GC-ben vagy a strace-szel csinálható menő dolgokban. A blogbejegyzései gyakran valamilyen új rendszerkoncepcióval folytatott felfedezéseiről beszámoló írások, amelyekben leírja azokat a dolgokat is, amiket megpróbált, de nem működtek vagy éppen a félresikerült dolgokat. A bejegyzések általában az általa tanultakat felsoroló listával zárulnak.

Kérdezz!

A kérdésfeltevés feltárja a tudás hiányát, ez pedig félelmet kelthet a kérdezőben, akinek be kell vallania, hogy nem tud valamit. Ez olyan érzést kelthet, mint amikor felfedjük a gyengeségünket. Annak ellenére, hogy félelmetes, a kérdésfeltevés nagyszerű módja az alapvető félreértések felderítésének és az ismeretlen dolgok tudatosításának.

Aimee Knight kiváló példája ennek. Egy lapon listát vezet a kérdéseiről. Minden héten megkér valakit, akivel átnézik a kérdéseket. Nagyszerű a tanulásban!

Szerezz gyors visszacsatolást!

Az ügyesen tanulók hajthatatlanul keresik a visszacsatolást. Ez jelenthet egy egységtesztet, ha egy új technológiával vagy eljáráskönyvtárral ismerkedsz; egy REPL-t, ha új nyelvet tanulsz, egy demó készítését UI keretrendszer elsajátítása esetén. A közös ezekben, hogy egy visszacsatolási hurkot próbálnak meg létrehozni, amely gyorsan ad választ a „Jó ez így?” kérdésre.

Dallin Osmun ebben kiemelkedően jó. El akarta sajátítani a GraphQL-t. Sokunk ösztönösen órákon át dokumentumokat olvasgat, és próbáljuk megérteni a koncepciókat. Dallin a telepítési utasításokra összpontosított, és azonnal nekiállt létrehozni egy GraphQL szervert és egy klienst, ami feldolgozza az adatokat. Tudta, hogy minél gyorsabban működőképessé teszi a kódot, annál könnyebb lesz visszacsatolást szereznie arról, amit megértett. Dallin nagyon ügyesen tanul!

Szokj hozzá a kellemetlenségekhez!

Az eredményesen tanulók ismétlődő jelleggel tanulnak. Elfogadják, hogy nem tudják, hogyan oldjanak meg valamit tökéletesen, de megoldják a feladatot a birtokukban lévő tudással. Miután olyan környezetben dolgoztak, ahol ők voltak a szakértők, kellemetlen lehet újra kezdőnek lenni. Szembenéznek a kellemetlenséggel, és elfogadják azt.

Vesd össze azzal, amit tudsz!

Az eredményesen tanulók sokszor egyszerűsítenek, és az érintett dolgot összehasonlítják általuk már ismert dolgokkal. Itt előnyt jelenthet a tapasztalat. Ha már sokféle programozási nyelvet láttál, akkor felfedezed, hogy a legtöbb nyelv számos különböző elképzelés keveréke, amelyek felbukkannak más nyelvekben is. Ha sikerült megérteni, mit jelent az állandóság, akkor az összes állandóságban gazdag nyelv, mint a Clojure, az Elm vagy a Haskell egy kicsit könnyebben elsajátítható lesz.

Vigyázat! Ezek az egyszerűsítések félrevezetők lehetnek. Lehet, hogy a sarokba dobsz valami jót, mert látszólag hasonlít egy olyan technológiára, amivel a múltban rossz tapasztalatod volt. Ha egy új technológia olyasmire emlékeztet, amit már ismersz, hajlamos lehetsz átugrani a megismerés fázisát, ez pedig később visszaüt, amikor felfedezed a köztük lévő alapvető eltéréseket.

Ne add fel!

Azok, akik ügyesen tanulnak, nem adják fel. Sokszor csak többedszerre sikerül megérteni egy új technológiát. Ha valaminek a megértésével küzdeni kell, nem jelenti azt, hogy nem tudod megtanulni. Ellenkezőleg, azt jelenti, hogy fejlődsz. Szóval ne add fel! Sikerülhet!

(Forrás)

***
Ha Te is kreatív, kihívásokkal teli mérnök állást keresel minőségi munkáltatónál, jó helyen jársz, mert a Schönherz Bázis épp azért jött létre, hogy Neked segítsen!

Gyere, nézz szét aktuális állásaink között!

A bejegyzés trackback címe:

https://bazis.blog.hu/api/trackback/id/tr4411653048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása